udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Lazea, Dan

2006. március 29.

Meglepetésre Corneliu Turianu egykori bírát választották meg március 28-án a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) elnökének. Constantin Ticu Dumitrescu, a szekustörvény kezdeményezője bejelentette, nem kíván egyszerű tagja lenni a testületnek, és visszalépett. Példáját követte a bizottság frissen megválasztott alelnöke, Dan Lazea is. A bizottság elnökére vonatkozó koalíciós egyezséget a Demokrata Párt rúgta fel. A testület titkára Constantin Buchet lesz, akit a Nagy-Románia Párt (NRP) jelölt, és aki hat szavazattal győzte le ellenjelöltjét, Csendes Lászlót, akit az RMDSZ delegált a testületbe. Az ülés után Ticu Dumitrescu elmondta, előre megtervezett „aknamunkának” az eredménye ez, politikai vonalon akadályozták meg, hogy a testület elnöke legyen. „A titkosszolgálatok pánikba estek, amikor megtudták, hogy én kerülhetek az átvilágító bizottság élére”, mondotta. Hozzátette: „Mindez azt bizonyítja, hogy tulajdonképpen senki, a jelenlegi hatalom sem akarja leleplezni a volt szekusokat”. /Papp Annamária: Meglepetés az átvilágító bizottságban. Turianut választották Dumitrescu helyett. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 29./

2006. március 31.

Traian Basescu államfő elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint befolyásolta volna a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ elnökségének megválasztását és Constantin Ticu Dumitrescu félreállítását. „Egy alaptalan, demagóg és felelőtlen kampány indult, amely szerint az államfő nem kívánja a Szekuritáté leleplezését” – jelentette ki Basescu. Calin Popescu-Tariceanu kormányfő, PNL-elnök kijelentette, hozzáállás-változtatást vár a koalíciós partner PD-től a CNSAS ügyében. A Demokrata Párt nem volt hajlandó eleget tenni annak a felszólításnak, hogy vonja meg Corneliu Turianu CNSAS-elnöktől a politikai támogatást, és kérje fel a visszalépésre. A CNSAS-dolgozókkal a civil társadalom számos jelentős képviselője is szolidaritást vállalt. Az intézményhez jött többek között Ana Blandiana költő és Mircea Toma, az Academia Catavencu vezetője is. Az átvizsgáló testületből Csendes László, Mircea Dinescu, Constantin Ticu Dumitrescu és Octavian Secasiu beadványt juttatott el a parlament alsóházához. Ebben felhívják a figyelmet, hogy sérült a testület vezetőségének megválasztási procedúrája, mivel egy testületi tag – a demokraták által jelölt és a CNSAS alelnökévé választott Dan Lazea – nem szavazott szabadon. Az átvilágító testület több tagja szerint Dan Lazea-ra a szavazás napján valakik akkora nyomást gyakoroltak, hogy a fiatal politikus, miután vélhetően Ticu Dumitrescu helyett Corneliu Turianura szavazott, azonnal beadta lemondását, és azóta senki nem tud róla semmit. /Gujdár Gabriella: Koalíciós kenyértörés következik? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./

2006. április 22.

Váratlan eltűnése óta április 21-én először nyilatkozott a sajtónak Dan Lazea, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) volt demokrata párti alelnöke. Leszögezte, hogy nem tűnt el. Bukarest és Temesvár között ingázik. Az átvilágító bizottságban történt botrányos szavazás után Lazea tiltakozásképpen benyújtotta lemondását, mivel nem Constantin Ticu Dumitrescu, hanem Corneliu Turianu lett a testület elnöke. Ezt követően a fiatalember váratlanul eltűnt, kollégái közül pedig néhányan azt állították: nyomás alatt szavazott. A Cotidianul című lap szerint az interjúkészítés során érezhető volt, hogy Lazeára még mindig nyomás nehezedik. „Elsősorban olyan személyek szükségesek a bizottságba, akik le akarják leplezni az egykori Szekuritátét. A Szociáldemokrata Párt, a Nagy-Románia Párt és az RMDSZ megtartották azokat az embereket, akik még Onisoru idejében kerültek a testületbe. Másfél év alatt egyszer sem fordult elő, hogy Csendessel egyet értsünk. Ő csak Vadimot mocskolta”– mondta a volt alelnök. Csendes László, az átvilágító bizottság tagja nem kívánja kommentálni Lazea kijelentéseit. Szerinte kollégája saját magát buktatta meg, és amit önmagáról el akart mondani, azt tetteivel kifejezte. Lazea nem is tagadta, de nem is erősítette meg azt, hogy bárki is nyomást gyakorolt volna rá. – Megfenyegették és megzsarolták, de ezt csakis a titkosszolgálatok tehették – véli Constantin Ticu Dumitrescu. /P. A. M.: Előkerült az átvilágító bizottság volt alelnöke. Csendes: Lazea saját magát buktatta meg. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék